Üdvözöllek, kedves Olvasó!

Örülök, hogy meglátogattad a honlapomat, bízom benne, hogy találsz itt olyasmit, ami érdekel. Mert élhetsz bárhol, lehetsz akárhány éves, tartozhatsz az erősebbik vagy a szebbik nemhez, egy dolog biztosan közös bennünk: az olvasás szeretete.

Téged mikor kapott el a gépszíj? Engem elég hamar. Az első regény, amit hétesztendős koromban elolvastam, lány létemre a Vadölő című indiánregény volt Coopertől, és már akkor eldőlt, hogy a szerelmi szállal dúsított kalandregény lesz az egyik kedvenc műfajom. Ám nemcsak az olvasás, hanem az írás is vonzott. Már gyerekként költöttem néhány verset, kamaszkoromban naplót vezettem, később évekig dolgoztam szerkesztő-újságíróként, 2011 nyarán pedig megszületett első regényem, Az aranypárducok ébredése. Legújabb művem, az El Camino zarándokúton játszódó misztikus krimi 2014 október elején jelent meg. Országosan kapható a könyvesboltokban, de ha tőlem rendeled meg, dedikált példánnyal lehetsz gazdagabb :)

Remélem, téged is köszönthetlek az olvasóim között, úgyhogy jó szórakozást kívánok!


Susanna



Hol kapható Az El Camino hóhéra?

Természetesen itt, a webshopomban, nézd csak a jobb oldali felső boxot! Dedikált példányt is kérhetsz. Ha mégis inkább könyvesboltban szeretnéd megvenni a regényt, itt találod az üzletek listáját:

BOLTLISTA

Hírlevél

Ha feliratkozol a hírlevélre, ajándékba megkapod A rózsa zamata című miniszakácskönyv e-bookot.

Az El Camino hóhéra

Ezer éve zarándokolnak a vándorok a misztikus El Camino festői vagy éppen hátborzongató ösvényein, hogy Santiago de Compostela lenyűgöző katedrálisába érkezve elhagyhassák bánatukat vagy bűneiket, és megtisztulva új életet kezdhessenek. 

Hőseink a világ különböző tájairól érkeznek az Útra: a gyász és a magány fájdalmával küzdő amerikai ügyvédnő,...

Oldalszám
Műfaj misztikus krimi
Kötés
Megjelenés 2016
  • E-Könyv

    ?

    Eszköztámogatás: Kindle, iBooks, Nook és a legtöbb ebook olvasó eszköz.

    990,00  Ft
Előző 123456 Következő
 
Készül az új regény
2015-04-01 15:37:00
Az El Camino hóhéra című misztikus krimi folytatása. Titkok, kalandok, szerelem és egy csipetnyi természetfeletti az új kötetben is!
Folytatás
Nyerj színházjegyet!
2015-02-14 10:41:00
Fotózd le Az El Camino hóhéra című könyvet vagy fényképezkedj vele, küldd el, gyűjts rá lájkokat és nyerj egy jegyet Az operaház fantomjára!
Folytatás
Friss olvasói vélemények
2014-11-15 10:32:00
Már sokan elolvasták Az El Camino hóhérát, néhányan pedig véleményüket is megosztották. Íme, egy kis kedvcsináló azoknak, akik még hezitálnak :)
Folytatás
Könyvbemutató Győrben
2014-10-19 17:46:00
Az El Camino hóhéra című regényem bemutatójára a XIV. Győri Könyvszalon rangos eseményén kerül sor, mely a Győri Nemzeti Színházban zajlik november 7-9. között.
Folytatás
Megjelent Az El Camino hóhéra
2014-10-19 17:23:00
Legújabb regényem, Az El Camino hóhéra című misztikus krimi már kapható a webáruházakban és országszerte a boltokban. A szerző webshopjában 15% kedvezménnyel érhető el, és névre szóló dedikálás is kérhető.
Folytatás
Az El Camino hóhéra - jön!
2014-07-19 13:22:00
Októberben kerül a könyvesboltokba az El Camino zarándokúton játszódó misztikus krimi Audrey Garcia ügyvédnő és Robert O'Connor magánnyomozó kalandjaival. Kedvcsináló videó!
Folytatás